Sportmorzsák

Varga István oldala. Fotók, videók és történetek Kaposvár elmúlt ötven évének sportjából.

×
Sportmorzsák

Bartsch Jánostól búcsúzunk

Kele János felvétele

Fájdalom, a mai napunk is halállal teli.

Bartsch Jánostól kell búcsúznunk. A mi barátunk a szorgalom, szaktudás és hűség volt egyazon személyben. . Szervezte ennek a hányatott sorsú megyének a sportját, a rendezvényeit, nagyobb megmozdulásait. Amikor nyugdíjba ment, új lendületet vett, és a Mozdulj Balaton! rendezvénysorozat megszervezésébe vágott. Sikerrel, természetesen. Most majd bizonyára jönnek helyére mások, új fiúk, akik tovább akarják vinni, amit a mi barátunk létrehozott, ám az már nem olyan lesz. Hiányozik majd belőle a legfontosabb: Bartsch Jani. Az ember!

Turai László is már odaát

Forrás: facebook.com

Volt az a mérkőzés 1975 augusztusában. A Vasast fogadta első NB I-es mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi. A 22 ezer néző először láthatta az újjá szervezett hazai csapatot. Szép volt a bemutatkozás, Mathesz Imre remek gárdát küldött ki a fővárosiak ellen. S hogy mennyire volt fontos ez a találkozó, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felezővonalnál a legendás riporter, Szepesi György állt, s várta, hogy a körkapcsolás során adásba kerüljön. És milyen szerencsés napja volt ez Kaposvárnak! Éppen akkor lett övé a szó, amikor hazai támadás gördült a szélen. Még gyorsan volt ideje elmondani az összeállítást, aztán rátért a látottakra. Épp Turai Lászlóhoz került a labda, akiről Szepesi rögtö tudta – persze, hogy tudta!- hogy a Ferencvárosból került az Egyetértésbe, s onnan a mi városunkba. Ebben a pillanatban azonban olyan dolog történt abban a cukorgyári gödörben,ami addig soha nem történt. A nagy hírű Vasas védője elkaszálta a mi kis Turainkat. Szepesi is üvöltött, hogy 11-es! És megadta Hámori bíró, és Burcsa belőtte! Gól azóta sem kellett nekünk annyira,mint akkor, abban a pillanatban. Hála és köszönet neked, Turai Laci, és legyen könnyű számodra ez a föld, és immáron örökké zöld az a másik pálya…

Alapozás

Kele János felvétele

Még hó volt, és hideg, és január.

Messze volt még a bajnokság. De egyszer csak jött a hír: edzőmérkőzés lesz, hátul a salakos pályán. Persze, hogy mentünk azonnal. Tudni akartuk rendbe jöttek-e az ősszel szerzett sérülések, kik kerültek föl az ifjúságiak közül a felnőtt keretbe, és nagyon kíváncsiak voltunk arra is, miként mozognak az új igazolások. Beilleszkednek-e a csapat hadrendjébe? Ezek voltak az akkori legfontosabb kérdések a bajnokság indulása előtt…

Korhelyek

Soóky Miklós felvétele

Egyszer minden bulinak, valamennyi mulatságnak vége lesz. És másnap nehéz az ébredés, gondolataink rendezésének ideje jön el.

Ehhez volt segítségünkre a Korhely-futam. január elsején indulhatott a népes csapat, hogy megkerülje a belvárost. S mi futottunk abban a reménytelen helyzetben, tele bizodalommal és reménnyel, mert tudtuk: futásunk végén ott lesz majd a fölirat: CÉL…

Reménységek

Kiss Andor archívuma

A hatvanas évek második felében is nagy volt a készülődés a fiatal labdarúgók között. A somogyi ifiválogatottba bekerülni komoly szakmai rangot jelentett. Éles szemű szakemberek fürkészték a tehetségeket, jegyzetfüzeteikbe kerültek a reménységek nevei. De a drukkerek is tudták: érdemes a felnőtt csapatok előmeccseit is megtekinteni, mert ott már körvonalazódik a jövő. Ügyes mozgású ifisták neveit emlegették egymás közt, konkrét elképzelése volt mindenkinek, hogy miképpen kéne fiatalítani a felnőtt csapatot. Aztán, ahogy az lenni szokott, voltak, akiknek sikerült, és akadtak, akik elkallódtak abban a nagy útvesztőben, amit oly könnyedén csak életnek nevezünk. Mert a labda gömbölyű…

Szilvási József 90!

Itt épp Lev Jasin aranylabdás szovjet kapussal. Hortobágyi Róbert felvétele

Szilvási József a mai napon betölti kilencvenedig életévét!

A futball régi világából hoz ő híreket nekünk. Látta a legnagyobbakat játszani, világsztárok közelségéből figyelhette azt, mi módon lehet megszelídíteni a mindegyre rakoncátlankodó labdát egyetlen elegáns mozdulattal.

A Kaposvári Vasutasban kezdett futballozni, majd több mint egy évtizedig a Kaposvári Vörös Lobogó csapatának kapitánya volt. A legenda szerint azután végezte el a játékvezetői tanfolyamot, miután az egyik mérkőzésen megelégelte a bíró Szilvási folytonos reklamálását. Azt javasolta neki, hogy végezzen el egy tanfolyamot, amelyen megtanulhatja a játék szabályait. Azután pedig majd biztosan nem reklamál szüntelenül.

És Szilvási József megfogadta a tanácsot!

És mennyire jól tette! A játékvezetésben még többre vitte, mint az aktív játékban. Egészen FIFA-bíróként a nemzetközi mérkőzések vezetéséig. Máig ő az egyetlen, aki ily módon volt somogyiként kompatibilis a világ labdarúgásához.

Nyugdíjas évei is aktívan teltek. Tagja volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének, adott időben elnökhelyettesként dolgozott. A Kaposvári Rákóczi örökös elnöke, miként a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetségnek is.

Mostanában is gyakran látom kedvenc kávézójában ma is, és nagyon jó nézni, – hát még esetenként hallgatni!- ahogy hajdani jó kollégámmal, Jutasi Róberttel ott ülnek, köröttük mindig néhány másik egykori labdarúgó, és történeteket mesélnek azokból az időkből, amikor még a pályán  bírok és partjelzők fújták a sípot és lengették a zászlót. Sehol nem volt egy asszisztens, egy rögzített helyzet, sem tolódás, csak harc a labdáért, a győzelemért…

Isten éltessen Józsi bácsi, és adjon jó egészséget!

Puskás a kispadon

Emlékszem: gondosan odakészítettünk egy labdát a stúdió bejárata mellé, hogy amint belép a Leghíresebb Magyar, megkérjük dekázzon néhányat, s majd így indul a riport.  

Ám amint meglátta az útjába kerülő labdát, hanyagul belerúgott azzal a legendás bal külsővel, és a sarokba passzolta. Ne szórakozzatok –mondta. Azt, hogy Puskás Ferenc Kaposvárra látogat, néhány órával korábban tudtuk meg. Pandurics István barátom hívott telefonon, hogy ha érdekelne egy riport Puskással, hát itt van, az utánpótlás ügyében tárgyalnak épp. Hát persze, hogy érdekelt. Mennyit hallottam én szüleimtől arról a mérkőzésről, amikor a Honvéd a Kinizsivel játszott az ötvenes években, és számolatlanul rúgták a fővárosiak a gólokat! Meg is kérdeztem az interjúban, hogy milyen emlékei vannak Kaposvárról. Puskás nem emlékezett arra, hogy járt volna itt. Elmondtam, hogy én tudok egy 21:1-es győzelmükről.(A kép akkor készült…) Úristen, akkor nem figyelt a védelem! – mondta. Puskás Ferenc épp akkor a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Előtte héten –az írek otthonában játszottunk, és 0:2-ről fordított a csapat 4:2-re. Arról érdeklődtem, mit mondott a fiúknak a szünetben. Valamiféle nagy-nagy titokra, taktikai trükkre számítottam. Ehelyett Puskás csak annyit mondott: ezen a szinten már nem kell semmit mondani a játékosnak. –Akkor nem is tanácsolt semmit a fiúknak? – kérdeztem megilletődve a meglepetéstől. –Hát azt azért mondtam nekik, hogy gyerek, ne rúgd föl magasan a labdát, mert mire leesik, hátha nem a tiéd! Úgy látom ezt megfogadták…

Fradi vendégjáték

1966 ősze. Kaposvári Dózsa-pálya, MNK-mérkőzés. És akkor megjelent a játékos kijáróban Albert Flórián. Mely név hallatán még Király Margitka néni is megenyhült. Megjelent és melegíteni kezdett.

A helyzetet jól ismerő nézők oda-odakiabáltak neki, hogy: aztán Flóri, vigyázz ám a szép fehér dresszedre, nehogy összepiszkítsd! Miért piszkította volna? Ki tudta volna fölrúgni? Ugyan, kérem.
Arra azért nem emlékszem, hogy Albert végigrohangált volna a pályán, föl-le, elveszett labdát nem ismerve. Egyszer, mikor már sok-sok perce nem találkozott a labdával, valaki bekiabálta, hogy Flóri, mutass már valamit, megfagyunk itt potyára. Flóri pedig lehajtotta a fejét, úgy húsz méterre a kaputól, és Szőke után nézett, ahogy az ballag szögletet rúgni. És repült be a szöglet, repült a tizenhatos vonalára, sajnos kicsit Albert mögé. De Flóri utánanyúlt oxforddal, és a labda elszállt a védelem, el Borok kapus feje fölött. Gól.
Mindenki örült, mert ilyen gólt nem lehet látni naponta, ráadásul akkor még összefoglalók sem voltak. A Honvéd egyébként hősiesen küzdött, ami 3-1-es vereséghez volt elég. Mentek a végén a csatakos játékosok, a mieink, Zimonyi, Kalmár, Köves meg a fradisták, ugyanúgy, egy, csak egy hófehér mezes volt közöttük: Albert Flórián.

Bajnoki nyitány

Tizenegyes! – üvöltött föl a boldogságtól a kaposvári kórházban egy Pék János nevezetű beteg 1975 augusztus 30-án délután, mert Szepesi György a rádióban azt kiabálta éppen: Burcsa Győzőt buktatták.


Két nappal később már a megyei napilapban is olvashattunk a nem mindennapi esetről. Az én későbbi jó bátyám és kollégám, Troszt Tibor bő terjedelemben számol be a csodás esetről. Bizony a néma megszólalt a Rákóczi első NB I.-es mérkőzésén. Huszonkétezer néző a helyszínen ugrott föl egy emberként a buktatásnál,csoda-e, hogy a kórházban az akkor már tizenegy esztendeje hangját vesztett ember is egyszerre beszélni kezdett? Senki nem lepődött meg ezen, még az orvosok is hirtelenjében megadták a jelenség fiziológia magyarázatát. Mindenki boldog volt.

Pék János interjút adott, elmondta, hogy egy csehszlovákiai autóbaleset következtében vesztette el beszédkészségét, és most annyira megszerette ezt a várost, ezt a kórházat, hogy itt akar dolgozni a jövőben.

Ehhez képest néhány nappal később már a komlói kórházban találta meg a rendőrség. Ott Nagy János néven kért fölvételt színlelt betegséggel, ám gyanús lett az orvosoknak. Értesítették a rendőröket, akik már korábban körözték több bűncselekmény miatt.

Mindez mit sem von le a Rákóczi teljesítményéből. A fiúk újonc létükre meggyőző fölénnyel verték a nagyon jó nevekből álló Vasast. Merthogy a tizenegyest maga Burcsa Győző lőtte be, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt.

Eredmények

 Volt idő, hogy teljesen másként működtek az eredményjelzők a magyar stadionokban. Öröm volt rátekinteni a hatalmas  táblákra, s noha nem digitálisan működtek, mégis azt a reményt keltették a mindig reménykedő szurkolókban, hogy érdemes tekintetünket oda szegezni. Mert ott olyasmit olvashatni, ami a legkedvesebb a szurkolói szívnek.

Azok  a gigantikus kijelzők már eltűntek régen. Újak jöttek helyére, modernek, ördöngösen újak. Csak  amiket olvasni lehet rajtuk. Hát, az a szomorú…