Sportmorzsák

Varga István oldala. Fotók, videók és történetek Kaposvár elmúlt ötven évének sportjából.

×
Sportmorzsák

Címke: Haász László

Országos döntőben

A Táncsics Gimnázium focicsapata az 1973/74-es tanévben az országos bajnokság második helyét szerezte meg.


Sorsdöntő mérkőzés következett, már mezben ültünk az öltözőben, az arcokon elszántság és reszketés. A jó Gerosan-krém szagát vette át minden. Az öltöző bútorzata,a mezek, sportszárak, át a játékosok bőre.
És akkor edzőnk,Haász tanár úr azt mondta:
– A mai mérkőzésre a Rákóczi vezetősége nem engedélyezte, hogy a füves pályán játsszunk.
Ezért a meccs a salakos edzőpályán lesz. Édes gyerekeim! A salak színe fekete. De azt szeretném, hogy a mérkőzés végére piros legyen. A maguk vérétől.
Ezt az utolsó mondatot – nyilván a nagyobb hatás, valamint a szemléletesség kedvéért – üvöltötte már, nehogy illúzióink legyenek arra vonatkozólag, milyen hangnem uralkodik majd az öltözőben, ha netán mégis vereséggel jönnénk le a pályáról.
A taktika csakugyan bevált, igaz előtte három-négy órán át táblára kellett rajzolni, ugyanazokat az elemeket tartalmazta, amiket mi gyakoroltunk edzésen, csak itt-ott volt benne egy trükk még, ilyen-olyan fölfutások, mélyről indulások, súlypont áthelyezések, egyebek. A taktikai értekezlet végén még maga Kiss Laci is bólintott, jelezve: minden rendben lesz. A szót nem szaporítom – úgy emlékszem -, négy góllal győztünk. Egyszer az egyik szurkoló, aki mellékállásban apa is volt, rákiabált a középpályásra, tulajdon fiára, hogy: Józsika, kapura! És akkor Haász tanár úr is rákiáltott, hogy édes gyerekem, ki oldalra! A szurkoló pedig ráförmedt Haász tanár úrra, és azt mondta: a gyereknek én parancsolok.
És akkor Haász tanár úr följebb húzta a sapkáját, és félvállról, de jól hallhatóan azt mondta: otthon biztosan.
Mi pedig, reménykedő cserék, akik mindezt hallottuk, megértettük, hogy a futball a világ legkomolyabb dolga, abba nem lehet csak úgy belebeszélni. Még egy szülőnek sem, legyen is bármennyire lelkes szurkolója a csapatnak…