Sportmorzsák

Varga István oldala. Fotók, videók és történetek Kaposvár elmúlt ötven évének sportjából.

×
Sportmorzsák

Hajrá, Vasút!

Botránnyal ért véget a labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. A traktorosok és a vasutasok kiesési rangadóján az előbbieknél hamisan játszott az egyik játékos. Horváth Géza nyomdai betűszedő azonban nem olyan ember, hogy tűrhette volna a csalást. Felutazott Pestre, hogy az országos fórumon szerezzen érvényt saját és a Vasutas igazának. A sporthivatalban egyetlen embert talált, akinek rögtön előadta jövetelének indítékait. A hivatalnok összecsapta a kezét, és mérgesen rámordult: “Maga ezért feljött Pestre, hát van magának józan esze?” Horváth Géza vonatjegyén ugyanis a következő dátum állt: 1956. október 26.

    Dolgavégezetlenül tért haza, ám Kaposváron váratlan hír fogadta: mig Pesten járt, a két csapat egyesült.

    A történetre még ma is emlékeznek a régi cseriek, hiszen abban az időben mindannyian jól ismerték egymást, ha idegen tévedt arrafelé, hosszan megbámulták az őslakók. Érdekes városrésze a Cser Kaposvárnak. Késői születését talán annak köszönheti, hogy nem valamilyen nagyobb település felé vezető út mentén fekszik, csak a zselici falvak asszonyai hozták a Cseri út középen letéglázott utcáján a piaci terhet fejükön. Húsz-huszonöt kilós vékák alatt imbolygó, mégis biztos járással, komótosan haladtak a piac felé. Helyjegyüket már az Erdősor utca sarkán megválthatták, ahol külön bódé állt erre a célra. Hóolvadáskor vagy nagy esők idején gyakran csak donneri kerülővel térhettek haza, hogy hírül vigyék: a Csert ismét viszi a víz.

    – A mi házunk előtt volt a kikötő — meséli a Cseri út vége felé lakó Fekete Károly bácsi. Emlékeiben mélyre kell hogy ásson, hiszen nyolcvanévnyi történetet halmozott már föl. Ebből hatvanat a Cserben töltött.

A későbbi városrészt ismerő embernek nehéz elhinnie, hogy a szelíd Kapos miként vehette föl Petőfi Sándor kedves folyójának szokásait, s öntötte el még ezeket a jó pár száz méterre levő házakat is. Bizonyságul régi-régi fényképeket mutat Fekete Károly. Nagy sózóteknőkből néznek ránk rövidre nyírt hajú kisfiúk, valahonnan a harmincas évek derekáról, s láthatóan még élvezik is, hogy lapátolhatják a vizet.

    Vajon számítottak-e erre az építők, amikor annak idején elhatározták, hogy a Cseri úton házak legyenek? Honnan számíthatjuk egyáltalán a városrész történetét, amely erdejével — amelyről nevét is kapta — mintha a Zselic üzenete lenne Kaposvárnak?

    Bereczk Sándor nyugalmazott városi művelődési tanácsos Kaposvár történetéről szóló könyvében azt írja erről a területről 1925-ben: “A cseri városrész 1906-ban keletkezett, mikor a vasgyár és a mellette levő utca kezdett kiépülni. Rohamos fejlődése azonban 1908-ra esik. Ekkor a dr. Kovács József-féle telket a Cseri út keleti oldalán parcellázták, és ott az építkezést megkezdték. Az 1912. február 29-én tartott ülés határozatából aggápolda és egyéb városi célra dr. Kovács Józseftől további ingatlanokat vásároltak meg. Két év múlva kisajátítás útján megszerzett a város a vasúti főműhely nyugati oldalán herceg Esterházytól újabb 71 katasztrális holdat. Itt a földmunkálatok júliusban már meg is kezdődtek.”

    A gyanútlan polgárok nem sejtették, hogy munkájukat már nem tudják befejezni. Néhány hét választotta el ugyanis őket attól az időponttól, amikor egy Gavrilov Princip nevű szerb férfi pisztollyal vette célba a trónörököst. A főműhely építése az első világháború után a városra maradt. Ebből a területből a Hungária Országos Vajkiviteli Rt. vásárolt birtokot, s itt kezdte meg működését a vajgyár.

    Elhúzódott az aggápolda ügye is. Véglegesen csak 1921-ben költöztek át a Szigetvári utcából az idős emberek a Keceli-hegyi feljáró aljába. Néhány év múlva pár száz méterrel fölöttük egy furcsa iskola nyílt. Történetét Molnár Ferenc meséli el, aki maga is tanított ebben:

    – A jó levegőjű Keceli-hegyen, a fejlődő fák közé építtetett a város egy szellős, levegős tantermet, közelébe fürdőmedencét. Volt homokozó és napozóterasz, és létesítettek fekvőhelyeket is. Kora tavasszal a város tisztiorvosa végigvizsgálta az összes iskolában az alsó tagozatos gyerekeket. A gyenge fejletlen, rosszul táplált harmincöt-negyven tanuló került egy csoportba. Április közepétől október közepéig jártak a Keceli-hegyi iskolába a gyerekek. Az idősebb cseriek még ma is emlékeznek arra az omnibuszra, amit a fővárosból szerzett a város vezetősége. A meghatározott útvonalon haladva minden reggel és este fuvarozta a gyerekeket az iskolába. A lovacska azonban csak a feljáróig bírta, onnan a dombra már amúgy sem jelentett gondot gyalog feljutni.

    A régi Cser képét segíti fölidézni Vass József is. Itt született, így majdnem hatvan esztendőt fog át emlékezése.

    – Régen a mostani Centenáriumi park helyén katonai lőtér volt. Az erdő, a dombok korlátlan lehetőséget adtak gyerekkorban a játékra. Neves sportolók is kerültek ki erről a vidékről. A Kölcsey utcában lakott Bódis Károly, aki labdarúgó-tehetségének köszönhette, hogy Csepelig eljutott. A harmincas évek végén a Sport címlapján is szerepelt a cseri fiú. Olimpikonok is születtek itt. Dőry András 1956-ban Papp Lászlóval képviselte a magyar ökölvívást az olimpián, másfél évtizeddel később pedig Pamuki József szerzett dicsőséget az 1500 méteres síkfutásban.

A Cserben lakott egy ideig a háború utáni első polgármester is. Boór István egykori Katona József utcai házát nehezen közelítjük meg. Az utca ugyanis máig kövezetlen, mintha megfeledkeztek volna róla az útépítők.

    Fölidézzük még a bakterek emlékét is. Hiszen a Cserről szólva nem lehet emlités nélkül hagyni a sorompót, ami régen a mostani felüljáró alatt ágaskodott. Bizonyos Magyar Lajos bácsi sokszor volt tanúja szolgálatban, ahogy a nagyobbacska fiúk be-becsöngettek a Vár utcai nyilvánosházba, aztán futásnak eredtek a Cseri úton, ugatásra ingerelve a fűrésztelep kutyáit.

     – Ebben a városrészben volt abban az időben a legtöbb üzem és gyár — mondja Vass József. — A sörgyár, a vasgyár mellett a vajgyár, a fűrésztelep is itt kapott helyet.

    Ma már azonban nem ez jellemzi Kaposvárnak ezt a részét. A hatvanas évektől nemcsak új házak, hanem új utcák is keletkeztek. Mélyítették, szélesitették a Kapos medrét, az árvízveszély megszűnt, nem kell a víz visszahúzódása után a gyerekeknek iszapot járni pontykereséskor.

    A városrész azonban sajátos arculatot őrzött meg. Megmaradtak a régi házak, s az újak is a régi stílusban épültek.

    Fölmegyünk a Keceli-hegyre, s bár a régi kilátótornyot lebontották, azért mégis látjuk, hogy a Cser harmóniáját nem zavarják emeletes házak. Igaz, hiányoznak már a nénikék, fejükön a súlyos vékával, nem térnek be a Kocsis pékhez kiflit venni, de minden hónap első vasárnapján újra meg újra megelevenedik a Cser. A havi vásárok helye van itt már több esztendeje. A hajdani lőtér ma városunk egyik szép parkja, ideális környezetben folyhatnak hát a hó eleji alkuk. A régi Gárdonyi Géza Általános Iskola, ahol annak idején csak az első hat osztályt járhatták a gyerekek, a hetedikbe, nyolcadikba a városba kellett menniük, újjá épitve, szebb környezetbe költözött, a Madár utca végébe.

    Rövid sétát teszünk Fekete Károllyal és Horváth Gézával a parkban. Az egykori leventeképző helyén most gyerekek játszanak. Számukra némi illúzió maradt abból, amit úgy hívnak: természet. Ám az idősebbek még emlékeznek a régi nagy cser- és akácfákra.

     Ha nyaranként cirkusz érkezik a városba, itt telepedik le, nem pedig a régi vásártéren, ahol annak idején a Cája cirkuszban ámulva nézték a kisfiúk az erőművész lenyűgöző mutatványait…

    Éppen ezekben a napokban munkások jelentek meg a Cseri úton, hogy a csaknem százéves vízvezetékcsöveket újra cseréljék. Régi gondja volt ez a városrésznek, hiszen ezen az úton az elmúlt években több csőtörés volt talán, mint az egész városban.

    Megőrizték nevüket az utcák. A Katona József, a Kölcsey, a Vasvári Pál, a Sörház, az Akácfa, a József utca. A sorompó éppen úgy elállja a városba vezető utat, mint sok évvel ezelőtt.

    – Én már nagyon régóta nem bosszankodom ezen — mondja mosolyogva Vass József. — Szinte hiányzik, ha munkába menet vagy jövet nincs lezárva.

    Ez a beletörődés mintha jelképes erejűvé emelkedne. Mintha ez is azt jelezné, hogy a városon belül itt valami más kezdődik. Valami más, amit úgy neveznek: Cser. Akik régóta élnek itt, büszkék városrészükre. Még elkerülve is innen, számon tartják egymást, tudnak egymásról. Oka ennek az lehet, hogy a város történelmén belül nekik van egy külön történetük. Mint ahogy bizonyára van a többi városrésznek is.

    Átmenet volt ez a vidék a falu és a város között, hiszen szerényebb sorsú munkáscsaládok lakták a Csert azokban az időkben. Természetes, hogy a nyolcvanas évekre már minden annyira fölgyorsult, hogy szinte nincs is jelentősége a városon belüli lakhelynek. Csak a régiek őriznek szívükben egy-egy kis zugot szűkebb szülőföldjükön belül egy még szűkebbnek, ahol gyermekkoruk, ifjúságuk, életük telt el.

    A parkot járva pillantást vetünk a gyerekekre. Vajon lesz-e köztük, aki Pestig megy, hogy megszerezze az igazságot egy focicsapat számára? Vagy kapufákat állít saját költségén, mint Fekete Károly tette, avagy kubikol a pálya építésénél, miként Vass József.

– Hallotta? — kérdi tőlem Horváth Géza bácsi. — A mostani bajnokságba nem nevezett be a Vasutas. Fölbomlottak annyi év után. — S szemében látszik, ha ereje engedné, újra elindulna, hogy intézkedésével jó útra terelje a dolgokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük