Hofi is már másik pályán

Hofi is már másik pályán

Az 1972-es nyári átigazolások között ott szerepelt egy katonaviselt fiatalember is a Kaposvári Rákóczi új szerzeményei között. Hoffman István a Kossuth KFSE csapatától érkezett Szentendréről, korábbi egyesülete, az Ikarus hozzájárulásával. Vajon sejtette-e akkor ez a fiatalember, hogy a csapaton kívül immáron várost is választ? Merthogy Hofi, ahogy sporttársai, a szurkolók nevezték, megragadt Kaposváron. Harcos, áldozatkész és alázatos játékával kivívta a szurkolók megbecsülését. Kemény ember volt a pályán. Szerepe van abban, hogy néhány esztendővel később a csapat feljutott az NB I-be. Amikor befejezte az aktív labdarúgást, akkor is a csapat mellett maradt, nem tudott elszakadni a focitól. Gyúróként segítette sok éven át a munkát.

Ahogy azt annyiszor látjuk: sajnos a magánéletében nem tudott mindig sikerrel megvívni a szembejövő nehézségekkel. Utolsó esztendeit már betegen töltötte. Néha összetalálkoztunk az utcán, amint éthordójával ebédért battyogott. Olyankor régi mérkőzéseket, jeleneteket idéztünk föl, mert a futball ilyen: föl kell idézni a szép pillanatokat.

Hofi most örökre itt hagyott bennünket. 72 esztendős volt. Nyugodj békében, Hofi!